Magamról
1975-ben születtem Budapesten. Gimnáziumi tanulmányaim végén, az 1993/1994. tanévben történelem tantárgyból meghirdetett Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) 10. helyezettjeként az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára, történelem szakra kértem és nyertem felvételt. OKTV pályamunkám témájául az 1956. évi forradalom és szabadságharc Corvin-közi harcainak összefoglalását választottam.
Egyetemi éveim alatt egyre inkább a hadtörténelem egy bizonyos részterülete, a páncélos-hadviselés története felé fordultam. Egyetemi szakdolgozatom témája is kimondottan ilyen vonatkozású volt: a német 503. nehézpáncélos-osztály 1944-1945. évi magyarországi harcaival foglalkoztam. Egyetemi tanulmányaimat 1999. július 15-én jeles minősítésű történelem szakos előadói oklevél megszerzésével fejeztem be.
Ekkor már csaknem két éve (1997. szeptember 1-jétől) részmunkaidős foglalkoztatási formában a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténelmi Levéltárban dolgoztam, mint levéltáros és az 1919-1945 közötti történeti korszak szakreferense. Az egyetemi diploma megszerzése után ebben a tudományos intézményben foglalkoztattak tovább, immár főlevéltárosként, teljes munkaidőben. 2005. április 1-jétől az átszervezett HM HIM Hadtörténelmi Levéltár és Irattár levéltárvezetőjeként dolgozom.
Kutatási területem a második világháború páncélos-hadviselése, valamint a német szárazföldi haderő és a Waffen-SS hadtörténete, különös tekintettel az 1944-1945. évi magyarországi harcok eseményeire. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem doktori képzésének keretében a magyarországi harcok történetének egyik legfontosabb fejezetét, a Székesfehérvár körül 1945. január 17.– február 16. között lezajlott német és szovjet hadműveletek páncéloshadviselés-történeti aspektusait vizsgáltam. 2003-ban e témában sikeresen megvédtem doktori disszertációmat és a hadtudomány tudományterületen PhD-fokozatot szereztem.
Tudományos tevékenységem elismeréseként 2004-ben „Perjés Géza Díj”-ban részesültem, amelyet a korábbi „Az év ifjú hadtörténésze” díj utódaként adományoz az erre hivatott kuratórium.
Üdvözlöm
Kis Tamás vagyok , lelkes makettező..
Terveim között szerepel egy magyarországi csata megjelenítése amelyen egy tigris illetve egy t34es vív csatát.
Abban kérném az Ön segítségét, hogy ha tudna esetleg nekem oylan forrást illetve képeket mutatni
amiben szó van a magarországon harcolt tigrisekről(részletesen toronyszám, hadosztáy stb..).
Esetleg ha személyesen is hallott a tigrisekről akkor leírhatná nekem vagy bármilyen megoldás érdekel.
Válaszát előre is köszönöm
Üdvözlettel Kis Tamás
[Translate]
Szia Tamás !
Készül már a dioráma avagy már el is készült ?
A Magyarországon bevetett nehézpáncélosokkal kapcsolatban nem is találhattál volna nagyobb szakértőt , mint a Norbert. Javaslom, hogy olvasd át a publikációinak jegyzékét és biztos vagyok benne, hogy találsz ott olyan kiadványt, mely választ ad minden kérdésedre a témában.
Üdv :
AchtungPanzer
[Translate]
Kedves Weboldal-szerkesztő,
Szeretném tudni, hogyan tudhatnék meg többet valakiről, akiről Ön említést tett…egy rokonomról van szó.
Köszönöm, várom válaszát.
Üdvözlettel,
Zsanett
[Translate]
Volt hivatásosként már felfigyeltem a munkáidra.
A kádban naponta olvasom a könyveidet.
Most meglepve látom, hogy nem katonaként kezdted a pályát.
Már majdnem felróttam ezt hibádnak, de aztán eszembe jutott egy volt hallgatóm a Kossuthról.
Addig “ravaszkodott”, amig a neki legmegfelelőbb helyre került a múzeumba:))
(vélhetőleg sok életet mentett meg ezzel a csatatéren:))
[Translate]
Tisztelt Számvéber úr,
Harmadéves hallgató vagyok az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem szakán és tavasszal írom bsc szakdolgozatomat, ezért kérném a segítségét! Témám a második világháború brit harcjárműveivel foglalkozik, főként a páncélosokról, de az egyéb harcjárművekre is kitérnék. Tanácsát kérném abban, hogy mely munkákkal kezdjem a dolgozat megírását, mely szerzőktől találhatok ebben a témában megfelelő szintű szakirodalmat? Ön bizonyára jól ismeri a magyarországi levéltárakat ezeken a szakterületeken, ezért tudna-e tanácsot adni hol találhatok esetleg ezzel kapcsolatos anyagot?
Figyelmét előre is köszönöm!
Üdvözlettel Bosák Balázs
[Translate]
Tisztelt Bosák Úr!
A második világháborúban használt brit páncélozott harcjárművek szakirodalma meglehetősen bőséges. Magyar levéltárak ezügyben aligha segíthetnek.
Amennyiben tudok, szívesen segítek. A legegyszerűbb az lenne, ha be tudna jönni a HM HIM Hadtörténelmi Levéltárba. Előtte egyeztessünk a 36-1-325-1676-os telefonon!
Üdvözlettel:
Számvéber Norbert
[Translate]