Nimród páncélgépágyú 1949-ben

Néhány nappal ezelőtt másodmagammal ismét annál az idős úrnál jártam, aki tizedesként 1944. október 16-án egy Nimród páncélgépágyúban élte át a budai Vár német birtokbavételét. Az egykoron a m. kir. testőrlövész-zászlóaljban szolgált hadfi szerencsére kiváló egészségnek és még kiválóbb emlékezőtehetségnek örvend. Tőle tudtuk meg, hogy a napjainkban éppen felújítás alatt álló egyetlen második világháborús magyar [...]

Átveréssel a „Hunyadi” hadosztályba

Tegnap egy kedves ügyfél kérésére végeztem kisebb kutatást, amelynek során egy igen „beszédes” dokumentumra bukkantam. Ez nem más, mint az SS 25. „Hunyadi” fegyveres-gránátoshadosztályába való önkéntes jelentkezéskor kitöltendő kötelezvény egy eredeti példánya.
A néhány soros űrlap szövegéből egyértelműen látszik, hogy a hadosztályba jelentkezők ebben a formájában olyan dokumentumot írtak alá, amelyen egy szó sem volt arról, [...]

Model tábornagy „ragadozócsapda” harcászata a nyugati fronton

Munkám során a HM HIM Hadtörténelmi Levéltárban a Németországba 1944 őszétől kitelepített magyar királyi honvéd alakulatok és intézetek vezetésével megbízott, úgynevezett németországi főfelügyelő (vitéz Major Jenő vezérezredes) iratanyagában találtam egy magyarra lefordított német harcászati emlékeztetőt.
A német B Hadseregcsoport főparancsnoka, Walter Model tábornagy által 1945. február 14-én keltezett segédlet az angolszász csapatok elleni lehetséges harceljárásokat fejtette [...]

Panther replika Magyarországon

A mai hűvös, de szép verőfényes szombati napon volt szerencsém megtekinteni a Győr közelében épülő második világháborús német Panther harckocsi-replikát.
A páncélos természetesen nem pályázik egy eredeti Panther babérjaira, de a szakemberek láthatóan mindent megtettek, amit az adott technológiai körülmények közepette megtehettek. Testközelből szemlélve is szinte tökéletes a látvány!
Természetesen a munka még nem fejeződött be. Jó [...]

Harckocsi-baleset 1944-ben

A gépesített háború korában a katonákra nem csak az ellenség fegyverei jelenthetnek veszélyt, de akár saját arzenáljuk is. Szemléletes példa erre a következő tragikus baleset a második világháború idejéből.
1944. szeptember 15-én a m. kir. 1. honvéd páncéloshadosztály Arad visszafoglalása után Újpanádtól északkeletre harcolt. Vitéz Sz. István karpaszományos szakaszvezető, az A-837 tábori postaszámú m. kir. 1. [...]

Második világháborús erődítések Magyarországon 1948-ban

Ügyiratozás közben ma ismét gyöngyszemre leltem. A Honvédelmi Minisztérium 1948 júliusában bekérte a Földművelésügyi Minisztériumtól a mezőgazdasági területeken akkor még meglévő második világháborús erődítési elemek adatait. A beérkező adatokat összesítő ötoldalas jegyzék első oldalát az alábbiakban közlöm.
(Az országra vonatkozó teljes anyag csak a www.ww2hunhistory.org kutatói szekciójában elérhető a jogosultak számára.)

Harckocsizók Napja, Tata

Tegnap Tatán jártam, a Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandár Harci Támogató Zászlóalja kedves meghívásának eleget téve. A Harckocsizók Napja ünnepi rendezvényén vettem részt, amelyről bővebben itt olvashatnak:
A meghívást ezúton is még egyszer tisztelettel köszönöm!

Mustárgáz-gránátok Bicskén 1944 októberében

Ma ügyiratozás közben ismét egy nagyon érdekes dokumentumra bukkantam. A székesfehérvári 2. honvéd kerületparancsnokság 1946. január 25-én az alábbi jelentést küldte a Honvédelmi Minisztériumnak:
“[...] M. Lajos bicskei állomásfelvigyázó bemondása alapján, a 214. bevonulási központ parancsnokság az alábbiakat jelenti.
1944. évi október hóban a bicskei állomáson szovjet repülőgépek felgyújtottak 4 vagon vegyes lőszert. Akkoriban szakközegek megállapították, hogy [...]

Michael Wittmann halála

Kedves Mindenki!
A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum “Hadtörténelmi Délutánok” sorozata 2009. június 13-án, szombaton 13 óra óra 30 perckor folytatódik a Hadtörténeti Intézet és Múzeum (1014, Budapest, Kapisztrán tér 2-4.) II. emeleti “Tóth Ágoston” termében.
Ez alkalommal jómagam tartok előadást “Célkeresztben a ‘007′: Michael Wittmann SS-Hauptsturmführer halálának harcászati körülményei” címmel.
Az előadást szokás szerint vitafórum követi.
A belépés [...]

SS-páncélosok Normandiában

Idén ősszel jelenik meg “SS-páncélosok Normandiában” címmel új kötetem, amelyből a Kedves Olvasó a német 12. SS-páncélosezred és a 12. SS-páncélvadászosztály 1944. évi normandiai harcainak történetét saját, eredeti hadinaplóik alapján ismerheti meg. A legtöbb adat más külföldi vagy hazai publikációban még nem jelent meg.
A kiadvány mintegy 180 oldalon, 45 fénykép, 7 igen részletes térkép és [...]