Átveréssel a „Hunyadi” hadosztályba
Tegnap egy kedves ügyfél kérésére végeztem kisebb kutatást, amelynek során egy igen „beszédes” dokumentumra bukkantam. Ez nem más, mint az SS 25. „Hunyadi” fegyveres-gránátoshadosztályába való önkéntes jelentkezéskor kitöltendő kötelezvény egy eredeti példánya.
A néhány soros űrlap szövegéből egyértelműen látszik, hogy a hadosztályba jelentkezők ebben a formájában olyan dokumentumot írtak alá, amelyen egy szó sem volt arról, hogy az alakulatot a német Waffen-SS állítja fel. Ezen kívül a seregtest csapatnemét itt is „páncélgránátosként” tüntették fel, bízva a korszerűbb felszerelést sugalló elnevezés jelentkezőkre gyakorolt csábító hatásában. Ez bizony a jelentkezők tudatos és alapos megtévesztése volt, még akkor is, ha az önkéntesek egy részét ez nem zavarta különösebben.
Pedig a magyar katonai vezetés − élén Beregfy Károly vezérezredessel, aki ekkor már egy személyben volt honvédelmi miniszter és a honvéd vezérkar főnöke − tökéletesen tisztában volt azzal, hogy a németek négy SS- és négy „hungarista” fogatolt gyaloghadosztály felszerelését vállalták, nem pedig páncélozott harcjárművekkel is rendelkező páncélgránátos alakulatokét. Beregfy Károly honvédelmi miniszter 1944. október 28-án közzétette a „Hunyadi magyar SS-páncélgránátos hadosztályokba” való jelentkezések lehetőségét, s a jelentkezések határidejéül november 20-át jelölte meg. Ám akkor – október 28-án – a hadosztály formailag német részről még nem is létezett. A rendelettel a hadosztály egyúttal már az elnevezését is megkapta. Valójában a hivatalos német felállítási parancs kiadása előtt Beregfy nem tudhatta, hogy a későbbi „Hunyadi” hadosztályt, csak gránátos (tehát gyalog-), s nem páncélgránátos mintára állítják fel. Másfelől viszont elképzelhető az is, hogy a magyar honvédelmi miniszter már ekkor tudatosan használta a páncélgránátos csapatnemi megjelölést, azt remélve, hogy e propagandisztikus fogás hatására több önkéntes jelentkezik a hadosztályhoz.
Amikor Beregfy tudomására jutott, hogy az SS Vezetési Főhivatala kibocsátotta az SS 25. fegyveres-gránátoshadosztályának hivatalos felállítási parancsát, 1944. november 4-én kiadott egy pontosított rendelkezést, amelyben módosította a magyar hadosztály elnevezését. A módosított rendelkezésben többek között az alábbiak olvashatóak:
„Miután […] a felállításra kerülő ’Hunyadi’ páncélgránátos hadosztály célkitűzései azonosak a német fegyveres SS. szervezeteivel [sic!] s a hadosztály legkorszerűbb felszerelését és fegyverzetét a német SS. szervezet [sic!] bocsájtja rendelkezésre, hozzájárultam ahhoz, hogy a német-magyar fegyverbarátságot külsőleg is kifejezésre juttatandó, az önkéntes ’Hunyadi’ páncélgránátos hadosztály elnevezése a következőképpen módosuljon: ’Hunyadi’ magyar fegyveres SS-gránátos-hadosztály.”
Az intézkedést a magyar királyi Honvédelmi Minisztérium szűk körben hozta nyilvánosságra, s a későbbiek folyamán a polgári közvélemény számára kihirdetésre kerülő legtöbb hivatalos fórumon a „Hunyadi” hadosztály főleg mint páncélgránátos alakulatként szerepelt. Erre egyértelmű bizonyíték ez az 1944. november 25-én Budapesten kitöltött jelentkezési kötelezvény is.
Az irat további érdekessége, hogy a hadosztály „síosztagába” való jelentkezést dokumentál. Ez egy sajátos eseménysornak volt a következménye. Ugyanis egy 1944. október 17-én kötött különegyezmény értelmében felállították az 1. magyar SS-sízászlóaljat (1. ungarische SS-Schi-Bataillon). Ennek parancsnoka Zelkó József SS-Obersturmführer „különleges csapatként” közvetlenül Heinrich Himmlernek, az SS birodalmi vezetőjének volt alárendelve. Miután az 1. magyar SS-sízászlóaljat Budapesten az SS magyarországi kiegészítő parancsnoksága egyenruhával ellátta, november 10. körül az alakulatot kiképzési célból a sziléziai Neuhammer melletti kiképzőtáborba szállították.
Az alakulat felkészítését azonban megzavarta a „Hunyadi” hadosztály szálláscsinálóinak 1944. november 15-i neuhammeri beérkezése. A tábor rendje akkor borult fel igazán, amikor az e hadosztályhoz tartozó első magyarországi önkéntesek is beérkeztek, ám a német táborparancsnokság, mondván, hogy ezek is magyarok, nem figyelt oda az egyes csoportok elkülönítésére. Zelkó közben visszaindult Budapestre, hogy további körülbelül 600 újoncot és az általa, a megállapodásban korábban kért honvéd tiszteket átvegye. Eközben 1944. november 22-én Neuhammerben − Zelkó távollétében − a sízászlóaljat lényegében feloszlatták, s az állományát a Waffen-SS magyar hadosztályának néhány tisztje – Grassy József hadosztályparancsnok egyetértése mellett – gyakorlatilag a „Hunyadiba” szervezte be. Zelkónak és segédtisztjének, Fritz Ulrich SS-Sturmbannführernek két napig kellett alkudoznia, mire sikerült tisztázniuk a helyzetet, s további két napba tellett, míg a zászlóalj visszaszerezte a korábban kiutalt felszerelési tárgyait. Mivel néhány napon át a sízászlóalj a „Hunyadi” hadosztály részét képezte, a síelni tudó jelentkezők egy részét ide vették állományba.
Végül még egy jellemző apróság: az űrlapot a m. kir. budapesti I. honvéd hadtest házi nyomdája készítette el…
Filed under: Nincs kategorizálva on április 14th, 2010
Érdekes a jelentkezési papír, különösen a kézzel melléírt “síosztagba” kifejezés. Az SS jelző elmaradása és az így bekövetkező megtévesztés azért is kiemelkedően fontos, hiszen a háborút követően az SS-t, a történelem során egészen kivételes jelenségként, mint szerzevezet bűnösnek nyilvánították. Ennek alapján minden tagjára kollektív bűnösség bélyegét nyomták függetlenül attól, hogy kényszersorozták őket, vagy önkéntesen jelentkeztek, vagy akár az ismertett módon megtévesztettek. És ebből már egyenesen következtek az igen súlyos szankciók, az állampolgárság elvesztése, és a kitelepítés.
Engem, mint jogászt különösen a jelentkezési lapon olvasható “kihirdetett feltételek” érdekelnének, kedves Norbert, tud ezekről valamit?
Üdvözlettel: Bíró István
[Translate]
Kedves István!
A “kihirdetett feltételek” egyrészt a jelentkezés tárgyában kiadott, éppen hatályos HM-körrendelet ismertetéséből, valamint annak hangsúlyozásából állt, hogy visszalépésnek helye nincs. Ugyanis a korábbi SS-toborzóakciók során sokan meggondolták magukat. Ezt jelzi a dokumentum címe is: kötelezvény…
Üdvözlettel:
Számvéber Norbert
[Translate]
Épp ma olvastam a neten Don-kanyari naplókat. Beszámolnak arról, hogy a németek fegyverrel kergették ki őket a házakból, a motorizált egységek menekülés közben szemrebbenés nélkül áthajtottak a fogatolt magyar gyalogságon, sőt, ami járművük volt azt is el akarták venni.
Lehetségesnek tartom, hogy az SS jelzőt azért hagyták el, mert ha tudták volna, hogy a németek alatt lesznek közvetlen, sokan nem jelentkeztek volna.
[Translate]
Kedves Norbert!
Egy apróságról elfeledkeztél: ugyanis az ország tele volt többek között a “Hunyadi” SS-Páncélgránátos hadosztály “új fegyverrel az ősi földért” feliratú plakátjával. Így erős csúsztatás, szakmailag nem megalapozott “átverés”-ről beszélned. Ún. hivatásos történész berkekben miért dívik még mindíg az aktív szövetséges-ellenesség, német-ellenesség?
Üdv: Otto
[Translate]
Kedves “Otto”!
Az általad említett plakátok azután kerültek ki az utcára, hogy a németek jelezték: a hadosztály az SS-be sorolt seregtest lesz, és nem páncélgránátos, hanem csak gránátos. Ilyen nickel biztosan tudod, miért olyan nagy a különbség a kétféle szervezés hadrendje és harcértéke között.
Másrészt ha a szövetséges- vagy németellenséget nekem címezted, akkor kár volt. Talán fuss neki még egyszer a posztnak!
Ha már a kérdéseknél tartunk: miért divat még mindig a hadtörténelem iránt érdeklődők körében valós német tisztek neve mögé bújni?
Üdvözlettel:
Számvéber Norbert
[Translate]
Tisztelt Számvéber úr!
Édesapám 82 éves. 15 évesen a ferihegyi katonai reptéren tartózkodott mint cserkész repülő. Itt kényszersorozás folyamán a Hunyadi páncélosokhoz került, ahol is két hónapos kiképzés után egy aknavető célzójaként került frontszolgálatra. Ausztriában többekkel megszökött az alakulattól Pokingban került Amerikai hadifogságba.
Hazautazás közben a csehek lekapcsolták és újra hadifogságba került.
Később a Kilián György repülő műszaki főiskolán végzett az első évfolyammal mint vadászrepülő. Mig 15 – ön repült, amikor hátgerinc összeroppanás érte. Ez véget vetett katonai pályafutásának.
Megítélésem szerint – mivel történelem szakra jártam – az ön kutatási területéhez, a hunyadi páncélosokkal kapcsolatosan érdekes adalékokkal tudna szolgálni.
Számomra hiteles – utána néztem – és nagyon érdekes
részleteket mondott el erről az időszakról.
Kiképzés, a társaság összetétele és viszonya a nyilasokkal, a Wermachttal, az SS -el.
A felszereltség, egyenruha,( zsákmányolt belga egyenruhákba öltöztették be őket) ellátás, jó lenyomatai az akkori viszonyoknak és törekvéseknek.
Tárgyilagos visszaemlékezésének dokumentálásában valamilyen formában szívesen a segítségére lennék amennyiben úgy ítéli meg, hogy ezt fel tudja használni.
Édes apám beteg, de még szellemi erejének birtokában van.
Tisztelettel: Varga Kis Sándor
[Translate]