2008. november 7.
Sad but true, avagy egy hétköznapi csalódás
Kedvenc zenekarom egyik fajsúlyos szerzeményének címe jutott a minap eszembe: „Sad but true”, vagyis „szomorú, de igaz”. Mindig hiszékeny fajta voltam, tehát tulajdonképpen megérdemlem azt, hogy az alábbi „tanmesének” én lettem az egyik „szenvedő alanya”.
Történt pedig, hogy kiadóm felkért egy könyv elkészítésében való közreműködésre. A téma az egyik kedvencem: nehézharckocsik a második világháborúban. Mivel meglehetősen népes szerzőgárda gyűlt össze már nélkülem is, némi gondolkodási időt kértem. Szakmai megfontolások és az olvasók „érdekvédelme” miatt végül igent mondtam.
A szerzői munkaközösség öt főből állt. Kezdetnek egy munkaértekezleten megállapodtunk a kötet fő paramétereiben (cím, a fejezetek általános szerkezete, szerzői részarány, stb.). Ezen a megbeszélésen a szerzők közül négyen, valamint a kiadó képviselője vett részt. A könyv tervezett címe egyöntetű és KÖZÖS döntés után „Nehéz harckocsik a második világháborúban” lett. Az öt szerző közül az egyik magára vállalta a szerkesztői teendőket is. Mivel a kéziratok különféle stílusban íródtak, bizony nem volt könnyű ezek egységesítése. Örültem, hogy ezt nem nekem kell elvégeznem. Ugyancsak közös megegyezés született, hogy a borítóra egyik szerző neve sem kerül fel (túl sok karakter lett volna ötünk neve); legfeljebb a szerkesztő neve az „X.Y. (szerk.)” vagy a „Szerkesztette:X.Y.” formában.
Megkezdődött a munka. Nekem a 3. fejezet jutott, amely a nehéz harckocsik második világháborús bevetéseivel, valamint hadszervezési háttérrel és alkalmazott harceljárásokkal foglalkozik. Határidőre elkészültem vele, időben leadtam az anyagot. Telt-múlt az idő, közeledett a teljesen kész anyag leadása a kiadónak. A szerkesztővel folyamatosan egyeztettünk e-mailben és telefonon. Voltak persze szakmai nézeteltérések, általam javasolt korrekciók, számomra ajánlott kisebb változtatások, de alapvető koncepcionális változásról engem sem akkor, sem azóta nem tájékoztatott senki.
No, végül a könyv nem régen megjelent. Én még nem láttam, amikor kedves barátaim és kollégáim hívtak telefonon és kerestek e-mailen, hogy „ugyan miért nem írtam a szovjet nehéz harckocsik 1956-os magyarországi alkalmazásáról, ha van a kötetben ilyen fénykép”? Miért írtam volna, hiszen a kötet csak a második világháború nehéz harckocsijaival foglalkozik – volt a válaszom. Erre ők: a könyv címében ilyen megszorítás nincs; a címe csak annyi, hogy „Nehéz harckocsik” és egy kétsoros alcím, az 1956-os fényképek pedig szerepelnek a kiadványban. Ez bizony elsőre hihetetlen volt számomra, mivel a T. Szerkesztő Úr nekem sem szóban, sem írásban nem jelezte, hogy változtatott volna a kötet KÖZÖSEN elfogadott jellemzőin. Igaz, a borítótervet és a kolofón oldalt többszöri kérésemre sem küldte el nekem.
Egyik ismerősöm ekkor megosztotta velem a könyv borítójának fényképét. Ledöbbentem. Nem csak a kötet előre egyeztetett címe változott meg jelentősen (nyom nélkül kimaradt a második világháborúra utaló rész), de mindössze egyetlen személy, a szerkesztő neve szerepel a borítón (ám az, hogy ő mint szerkesztő került oda, az már nem). Most úgy értelmezheti minden olvasó, aki a bortóra tekint, hogy ez a személy a kötet szerzője egy személyben. Az internetes könyvesboltok is így regisztrálták a kötetet. (Vélhetően a könyvtárak szakkatalógusában is legfeljebb apró betű leszek ezek után.) A könyv tartalomjegyzékében és a kolofón oldalon szerepelnek az egyes fejezetek szerzői, de a borítón nem. A kiadó és a grafikus nem hibázott. Megkérdeztem őket: kérésre lett olyan a borító, amilyen. Egy személy kérésére, és az nem én voltam. Pedig kérhettem volna én is, hogy kerüljek fel a borítóra, mivel a kötet 25 százalékát én írtam. De nem kértem. Úgy látszik, másnak ez sokkal fontosabb, mint nekem.
Mostanra már csak a szakmai következtetés munkál bennem: ha esetleg szólt volna nekem valaki (teszem azt, a szerkesztő), hogy a kötet nem csak a második világháborút, hanem az azt követő időszakot is érinti (még ha csak részben is), akkor még jó néhány fényképet (mint például az alant láthatót) és bevetési adatot tudtam volna beledolgozni a fejezetembe. Egy tanulságot minden esetre levontam: az adott szó nem mindenkit kötelez.
T-34/85 közepes harckocsik (jobbra) és ISz-3 nehéz harckocsi (balra) 1956. november 2-án az Üllői úton (HM HIM Hadtörténelmi Levéltár)
Filed under: Nincs kategorizálva on november 7th, 2008

Csak halkan jegyzem meg : sajnos, szokásos magyar történet…. bár ne lenne így.
A kép viszont nagyon “tetszik.” Én pécsi vagyok és mindig ledöbbenek, hogy Pesten milyen háborús állapotok voltak. Elég csak erre a képre nézni , akár 45-ben is lehetett volna.
[Translate]