2008. június 7.

Két nappal ezelőtt nagyon érdekes adalékokat találtam az 1944. október 15-16-i budapesti események katonai vonatkozásaival kapcsolatban. Ismét az iratok kontroll-rendezése során kezembe került egy magyar katona, P. Gy. 1947 januárjában keletkezett, egykori felettesének, egy századosnak írott levele. A levélíró eredetileg a m. kir. 1. páncéloshadosztály 1. gépkocsizó lövészezredében szolgált. Levelében beszámolt katonai szolgálatáról, majd hadifogságáról 1944. október 11-től 1946. szeptember 10-ig.

Az illető katona 1944. október 12-től Budapesten állomásozott, és Vaska István ezredes mellé osztották be. Vaska volt a fővárosi Albrecht laktanyában elhelyezett és karhatalmi feladatokkal ellátott 1. gépkocsizó lövész pótezred parancsnoka. Az ezredet létszám és fegyverzet szempontjából, a lehetőségekhez képest viszonylag feltöltötték. Az ezred részt vett az 1944. október 15-16-i magyar kiugrási kísérlet meghiúsításában és a budapesti nyilas hatalomátvétel katonai támogatásában.

Miután 1944. október 15-én délután 13 óra 10 perckor, illetve 14 órakor elhangzott a magyar rádióban a fegyverszüneti proklamáció szövege, 15 órától kezdve a fővárosba irányított német schwere Panzerabteilung 503 (503. nehézpáncélos-osztály) 45 Tiger B nehézharckocsija is részt vett a fővárosi Duna-hidak hídfőinek lezárásában, valamint a főváros fontos objektumainak megszállásában, amely a Budai Vár katonai elszigetelését és a nyilas hatalomátvétel katonai biztosítását célozta.

A nehézharckocsik általában félszakasz (2 páncélos) erőben kerültek alkalmazásra, vagyis elvileg az osztálytörzs három páncélosát leszámítva is legalább 21 helyszínen lehettek egyszerre jelen. A fennmaradt adatok szerint két Tiger B a Lánchíd utca 2. szám alatt lévő Fiume Szálló kapuja elé is beállt, amely ekkor a magyar folyami erők parancsnokságának adott otthont. Két másik nehézharckocsi a Margitsziget északi végén állva a Dunát ellenőrizte. Tiger B páncélosok posztoltak továbbá az Országház környékén és a Blaha Lujza téren állott Nemzeti Színháznál is.

A Magyar Királyi Honvédség lefegyverzésére induló nyilas csoportokat is általában néhány Tiger B kísérte. Többek között a német alakulat két nehézharckocsival a Ludovika Akadémiához mentek, ahol az ott lévő magyar tiszteket megadásra szólították fel. Legalább két német nehézharckocsit vezényeltek az 1. gépkocsizó lövész pótezrednek otthont adó Albrecht laktanyához is, de az egység parancsnoka, Vaska ezredes megegyezett a németekkel (vagyis átállt a nyilas oldalra), s így a harckocsik hamarosan elvonultak onnan.

Az 503/1. nehézpáncélos-század harckocsijai erődemonstráció céljából a főbb budapesti útvonalakon vonultak szünet nélkül. Az esti órákban legalább egy Tiger B a Krisztina körúton, az akkori Szent János tér környékén cirkált „lassú, cammogó menetben”. A Vár birtokbavételére tervezett katonai akciót („Unternehmen Panzerfaust”) azonban másnap hajnalra kellett halasztani, mivel az abban alkalmazni kívánt német harckocsik még nem vonultak fel teljes létszámban.

Október 16-án hajnali 3 órakor az 503/1. nehézpáncélos-század két Tiger B-je („111” és „112”) egy SS-kötelékkel együtt az óbudai folyamőr-laktanyához indult, melyet virradatkor harc nélkül birtokba vett.

Ilyen körülmények között került sor az 1944. október 15-16-i fővárosi események egyetlen “polgári” fegyveres ellenállási kísérletére, amelyre a felfegyverzett nyilas csoportokkal szemben került sor. Ugyanis a VIII. kerületi Népszínház utca 31-ben és a Teleki tér 4-ben fegyverhez jutott zsidó munkaszolgálatosok (más források szerint cionista fiatalok) október 15-én délután elbarikádozták magukat és kézifegyverekkel felvették a harcot a nyilasokkal és a német megszállókkal. A nyilasok ekkor a Nemzeti Színháznál álló német nehézharckocsiktól kértek támogatást. Innen a fent említett magyar katona egykori feletteséhez írott leveléből idézek:

Másnap [1944. október 16-án − Sz. N.] a Népszínház utcába mentünk ki, de ott nem történt semmi részünkről, mert akkora már a Nemzeti Színház mellett állomásozó német Tigrisek elvégezték a szokott romboló munkájukat. Amikor mi bementünk [az utcába − Sz. N.], harckocsiágyúkkal kilőtt felső emeleti lakásokat és tetőket láttunk és az utca vége felé a jobboldali járdán kb. 25-30 zsidó férfinek a hulláját, amit [sic] a németek előtte géppuskáztak le. A mi alakulataink [mármint az 1. gépkocsizó lövész pótezred erői − Sz. N.] megérkezte után már csak egy pár lövés történt, de nem lehetett megállapítani, hogy honnét jön és kárt sem tett senkiben, így harc sem fejlődött ki.

Majd rövidesen kijött a csendőrség, rendőrség is és így a katonaságot kivonták. A csendőrség megérkezte után újra felélénkült a lövöldözés, de a továbbiakat nem tudom, mert mi eljöttünk.

Eljövetelünk előtt Vaska ezredes úr magához hívatta a német Tigrisek parancsnokát, egy német hadnagyot és kifogásolta az épületek megrongálását.”

Az eseményeknek szemtanúja volt az akkor 12 esztendős Rácz Éva is, akit a balsors éppen a Népszínház utca 31-be kényszerített:

Apámat májusban behívják munkaszolgálatra. A család többi tagjának be kell költöznie egy ú.n. “csillagos házba”. Akadt a családban, egy ilyen ház, a Népszínház utca 31-ben. A négyszobás lakásban, ahová befogadtak bennünket, ezután összesen tizenketten laktunk.

Október 15. Apa hazaérkezik a munkaszolgálatból, fele súllyal, mint ahogy elment. Szolnoki állomáshelyére addigra bejöttek az oroszok, és ő “megléphetett”.

Ugyancsak október 15-én, a proklamáció napján, több német tank érkezik a Népszínház utcai ház elé, ahonnan állítólag kilőttek. …

Kikergetnek a házból mindenkit, és a “Tattersaalba” (Lóverseny pályára) hajtanak bennünket.

Két napig tart a fogság a lóversenypályán. Ez alatt megszilárdul a nyilas hatalom az országban, és amikor hazaengednek, szétlőve találjuk a Népszínház utcai házat.

(Forrás: http://esztertaska.blogter.hu/?post_id=35376)

Fentiek alapján megalapozottnak tűnik az állítás, miszerint a német 503. nehézpáncélos-osztály Tiger B nehézharckocsijai közül több (legalább kettő) az 1944. október 15-16-i nyilas hatalomátvétel katonai támogatásakor lövegét is használta, és tüzet nyitott a nyilasokkal szembeszálló fegyveres ellenállók vélt állásaira.

(Nem zárható ki teljesen, hogy a tüzet nyitó német harckocsik esetleg a német 109. páncélosdandár Pantherei lehettek. Azonban a fennmaradt adatok egyértelműen Tiger B nehézharckocsikra utalnak. A kutakodást mindenesetre folytatom az ügyben.)

  • Share/Bookmark

Leave a Reply