2008. március 18.
Viszonylag közismert, hogy a németek előszeretettel használták a légvédelmi gépágyúkat földi célok ellen is. Ezúttal egy olyan légvédelmi alakulatról szeretnék szót ejteni, amely önjáró 2 cm-es légvédelmi gépágyúkkal vett részt a magyarországi harcokban, közelebről az alföldi páncéloscsatában (is).
A német Luftwaffe 15. légvédelmi tüzérhadosztálya 77. könnyű (önjáró) légvédelmi tüzérosztályának 3. ütegéről van szó, amelynek parancsnoka 1944 októberében Walter százados volt. Az üteg kilenc darab önjáró 2 cm-es légvédelmi gépágyúval harcolt. Az üteg három olyan bevetését említem, amiért az ütegparancsnokot Német Aranykeresztre (Deutsches Kreuz in Gold) terjesztették fel.
1944. október 12-én az üteget Biharfélegyházánál vetették be egy német zárókötelék alárendeltségében, ahol Walter százados önjáró légvédelmi gépágyúi megakadályozták a szovjet-román csapatok átkelését a Berettyón.
Másnap, október 13-án az üteg köré szervezett harccsoport Walter százados vezetésével Pusztaújlak templomáig tört előre, miközben két 4,7 cm-es páncéltörő ágyút, három nehézgéppuskát és egy páncéltörő puskát zsákmányolt, valamint kilőtt négy másik páncéltörő puskát. A szovjet-román csapatok nyolc halottat veszítettek. Német oldalon egy gyalogos esett el és hét megsebesült, a légvédelmi tüzérek hat sebesültet veszítettek. Az akció során a németek fontos felderítési adatok birtokába jutottak.
1944. október 15-én a 77/3. könnyű (önjáró) légvédelmi gépágyús üteg Szalárd körzetében késleltette a a szovjet-román erők további előretörését, illetve felderítette a helységet elfoglaló erőket.
Ha esetleg valaki ismeri Walter százados teljes nevét, további sorsát, illetve azt, hogy végül megkapta-e a Német Aranykeresztet, kérem ossza meg velünk!
Filed under: Nincs kategorizálva on március 18th, 2008
Leave a Reply