2007. október 12.
Ma megtaláltam Kun-Szabó László hivatásos százados (állományteste: m. kir. 4. közelfelderítő repülőosztály) 1945. február 27-én keltezett, “Magyar Koronás Ezüst Érdemérem a hadiszalagon a kardokkal” kitüntetésre vonatkozó javaslatát. Ime az érdekes indoklás (rövidítéseket feloldottam):
“Nevezett 1944. évi január 15-től a magyar királyi 102. honvéd repülődandár, majd később magyar királyi 1. honvéd repülőhadosztály kötelékében, mint a repülőtudósító szakasz parancsnoka, nagy lelkesedéssel irányította a harcoló légierőkről tudósításokat készítő szakasz munkáját. Személyes példát mutatva, több bevetésen vett részt a zuhanóbombázó és közelfelderítő századoknál, mint megfigyelő és egyúttal filmtudósító. A legsúlyosabb földi és vadászelhárítás közben is tovább folytatta a felvételek készítését és ezzel lehetővé tette, hogy úgy a hátországban, mint a földi csapatoknál megismerték és értékelték a repülők harcait, illetve teljesítményét.
1944. évi július 3-án gépét találat érte és megsebesült, azonban felgyógyulása után azonnal jelentkezett arcvonalszolgálatra és átvette szakaszának vezetését.”
Filed under: Nincs kategorizálva on október 12th, 2007
Leave a Reply