Számvéber Norbert szakmai naplója

Néhány nappal ezelőtt másodmagammal ismét annál az idős úrnál jártam, aki tizedesként 1944. október 16-án egy Nimród páncélgépágyúban élte át a budai Vár német birtokbavételét. Az egykoron a m. kir. testőrlövész-zászlóaljban szolgált hadfi szerencsére kiváló egészségnek és még kiválóbb emlékezőtehetségnek örvend. Tőle tudtuk meg, hogy a napjainkban éppen felújítás alatt álló egyetlen második világháborús magyar páncélos harcjármű, egy Nimród páncélgépágyú fennmaradását nem másnak, mint egy jóravaló magyar tehénnek köszönhetjük.
Történt ugyanis, hogy amikor 1944 késő nyarán a testőrlövész-zászlóalj számára Ceglédről “lábon”, azaz lánctalpon felhoztak Budapestre három Nimródot, az egyik elé egy addig nyugodtan legelésző tehénke ugrott. Mivel a harcjármű vezetője nem akarta elütni szegény párát, félrerántotta a kormányt, árokba vezetve a Nimródot. A páncélos ott úgy megrekedt, ahogy illik. A nagy erőlködésnek nyögés lett a vége: a Nimródot csak vontatni lehetett. Így került a budai Vár Nádor laktanyájának (ma HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum) udvarára, a kapuval szembe. Az udvar azután nem csak a háború pusztításától, majd a kíváncsi szemektől, de a második világháború után a vasgyűjtés “kohó-mohóságától” is megóvta.

Sőt, nem csak fennmaradt a páncélos, de 1949-ben ismét a Honvéd Vezérkar látókörébe került. Felmerült ugyanis annak igénye, hogy a magyar haderő ismét rendelkezzék önjáró légvédelmi gépágyúval. Ezúttal már nem a második világháborút is megjárt 1936 M. 40 mm-es légvédelmi gépágyú, hanem a “korszellemnek” megfelelően a szovjet eredetű 1948 M. 37 mm-es légvédelmi gépágyú lett volna a fegyverzete. A Haditechnikai Intézet szakemberei meg is vizsgálták a löveg beépíthetőségének lehetséges módját, de ezzel kapcsolatban több műszaki problémát is felfedeztek. Végül 1949. július 25-én az ügyet lezárták azzal, hogy “a 37 mm-es légvédelmi gépágyúnak a Nimród alvázára való reászerelése időközben lekerült a napirendről”. Véleményem szerint erősen valószínű, hogy a kísérletek alanya nem volt más, mint a budai Várban fennmaradt egyetlen magyar Nimród. Abba már bele sem merek gondolni, hogy 1949-ben esetleg még társai is lehettek a honvéd járműtelepek mélyén…

Tegnap egy kedves ügyfél kérésére végeztem kisebb kutatást, amelynek során egy igen „beszédes” dokumentumra bukkantam. Ez nem más, mint az SS 25. „Hunyadi” fegyveres-gránátoshadosztályába való önkéntes jelentkezéskor kitöltendő kötelezvény egy eredeti példánya.
A néhány soros űrlap szövegéből egyértelműen látszik, hogy a hadosztályba jelentkezők ebben a formájában olyan dokumentumot írtak alá, amelyen egy szó sem volt arról, hogy az alakulatot a német Waffen-SS állítja fel. Ezen kívül a seregtest csapatnemét itt is „páncélgránátosként” tüntették fel, bízva a korszerűbb felszerelést sugalló elnevezés jelentkezőkre gyakorolt csábító hatásában. Ez bizony a jelentkezők tudatos és alapos megtévesztése volt, még akkor is, ha az önkéntesek egy részét ez nem zavarta különösebben.
Pedig a magyar katonai vezetés − élén Beregfy Károly vezérezredessel, aki ekkor már egy személyben volt honvédelmi miniszter és a honvéd vezérkar főnöke − tökéletesen tisztában volt azzal, hogy a németek négy SS- és négy „hungarista” fogatolt gyaloghadosztály felszerelését vállalták, nem pedig páncélozott harcjárművekkel is rendelkező páncélgránátos alakulatokét. Beregfy Károly honvédelmi miniszter 1944. október 28-án közzétette a „Hunyadi magyar SS-páncélgránátos hadosztályokba” való jelentkezések lehetőségét, s a jelentkezések határidejéül november 20-át jelölte meg. Ám akkor – október 28-án – a hadosztály formailag német részről még nem is létezett. A rendelettel a hadosztály egyúttal már az elnevezését is megkapta. Valójában a hivatalos német felállítási parancs kiadása előtt Beregfy nem tudhatta, hogy a későbbi „Hunyadi” hadosztályt, csak gránátos (tehát gyalog-), s nem páncélgránátos mintára állítják fel. Másfelől viszont elképzelhető az is, hogy a magyar honvédelmi miniszter már ekkor tudatosan használta a páncélgránátos csapatnemi megjelölést, azt remélve, hogy e propagandisztikus fogás hatására több önkéntes jelentkezik a hadosztályhoz.
Amikor Beregfy tudomására jutott, hogy az SS Vezetési Főhivatala kibocsátotta az SS 25. fegyveres-gránátoshadosztályának hivatalos felállítási parancsát, 1944. november 4-én kiadott egy pontosított rendelkezést, amelyben módosította a magyar hadosztály elnevezését. A módosított rendelkezésben többek között az alábbiak olvashatóak:
„Miután […] a felállításra kerülő ’Hunyadi’ páncélgránátos hadosztály célkitűzései azonosak a német fegyveres SS. szervezeteivel [sic!] s a hadosztály legkorszerűbb felszerelését és fegyverzetét a német SS. szervezet [sic!] bocsájtja rendelkezésre, hozzájárultam ahhoz, hogy a német-magyar fegyverbarátságot külsőleg is kifejezésre juttatandó, az önkéntes ’Hunyadi’ páncélgránátos hadosztály elnevezése a következőképpen módosuljon: ’Hunyadi’ magyar fegyveres SS-gránátos-hadosztály.”
Az intézkedést a magyar királyi Honvédelmi Minisztérium szűk körben hozta nyilvánosságra, s a későbbiek folyamán a polgári közvélemény számára kihirdetésre kerülő legtöbb hivatalos fórumon a „Hunyadi” hadosztály főleg mint páncélgránátos alakulatként szerepelt. Erre egyértelmű bizonyíték ez az 1944. november 25-én Budapesten kitöltött jelentkezési kötelezvény is.
Az irat további érdekessége, hogy a hadosztály „síosztagába” való jelentkezést dokumentál. Ez egy sajátos eseménysornak volt a következménye. Ugyanis egy 1944. október 17-én kötött különegyezmény értelmében felállították az 1. magyar SS-sízászlóaljat (1. ungarische SS-Schi-Bataillon). Ennek parancsnoka Zelkó József SS-Obersturmführer „különleges csapatként” közvetlenül Heinrich Himmlernek, az SS birodalmi vezetőjének volt alárendelve. Miután az 1. magyar SS-sízászlóaljat Budapesten az SS magyarországi kiegészítő parancsnoksága egyenruhával ellátta, november 10. körül az alakulatot kiképzési célból a sziléziai Neuhammer melletti kiképzőtáborba szállították.
Az alakulat felkészítését azonban megzavarta a „Hunyadi” hadosztály szálláscsinálóinak 1944. november 15-i neuhammeri beérkezése. A tábor rendje akkor borult fel igazán, amikor az e hadosztályhoz tartozó első magyarországi önkéntesek is beérkeztek, ám a német táborparancsnokság, mondván, hogy ezek is magyarok, nem figyelt oda az egyes csoportok elkülönítésére. Zelkó közben visszaindult Budapestre, hogy további körülbelül 600 újoncot és az általa, a megállapodásban korábban kért honvéd tiszteket átvegye. Eközben 1944. november 22-én Neuhammerben − Zelkó távollétében − a sízászlóaljat lényegében feloszlatták, s az állományát a Waffen-SS magyar hadosztályának néhány tisztje – Grassy József hadosztályparancsnok egyetértése mellett – gyakorlatilag a „Hunyadiba” szervezte be. Zelkónak és segédtisztjének, Fritz Ulrich SS-Sturmbannführernek két napig kellett alkudoznia, mire sikerült tisztázniuk a helyzetet, s további két napba tellett, míg a zászlóalj visszaszerezte a korábban kiutalt felszerelési tárgyait. Mivel néhány napon át a sízászlóalj a „Hunyadi” hadosztály részét képezte, a síelni tudó jelentkezők egy részét ide vették állományba.
Végül még egy jellemző apróság: az űrlapot a m. kir. budapesti I. honvéd hadtest házi nyomdája készítette el…

Munkám során a HM HIM Hadtörténelmi Levéltárban a Németországba 1944 őszétől kitelepített magyar királyi honvéd alakulatok és intézetek vezetésével megbízott, úgynevezett németországi főfelügyelő (vitéz Major Jenő vezérezredes) iratanyagában találtam egy magyarra lefordított német harcászati emlékeztetőt.
A német B Hadseregcsoport főparancsnoka, Walter Model tábornagy által 1945. február 14-én keltezett segédlet az angolszász csapatok elleni lehetséges harceljárásokat fejtette ki. Magyar fordításának március 15-i megküldésével a német Póthadseregbe (Ersatzheer) betagolt magyar alakulatok német felügyelőjének az volt a célja, hogy a m. kir. Honvédség alakulatait is felkészítsék az angolszász szövetségesek elleni esetleges harcra. A magyar csapatok közül egy kisebb önkéntes kötelék valóban össze is csapott egy brit páncéloshadosztály részeivel, de erről majd egy későbbi posztban…

A dokumentum 1. oldala
A dokumentum 2. oldala
A dokumentum 3. oldala

A mai hűvös, de szép verőfényes szombati napon volt szerencsém megtekinteni a Győr közelében épülő második világháborús német Panther harckocsi-replikát.
A páncélos természetesen nem pályázik egy eredeti Panther babérjaira, de a szakemberek láthatóan mindent megtettek, amit az adott technológiai körülmények közepette megtehettek. Testközelből szemlélve is szinte tökéletes a látvány!
Természetesen a munka még nem fejeződött be. Jó néhány munkaóra  hátra van még. Ebből talán a legnagyobb kihívás a harckocsi festése lesz.
Én ezúton is nagyon sok sikert és további kitartást kívánok a lelkes szakember-gárdának. A jövőbeli hazai és külföldi hadijátékok látogatóinak minden bizonnyal számos kellemes percet fog szerezni a még csak születőben lévő “nagymacska”.

A harckocsi-replikát ez a cég építi és tartja majd üzemben, a tulajdonosa pedig ez a csapat.

A gépesített háború korában a katonákra nem csak az ellenség fegyverei jelenthetnek veszélyt, de akár saját arzenáljuk is. Szemléletes példa erre a következő tragikus baleset a második világháború idejéből.
1944. szeptember 15-én a m. kir. 1. honvéd páncéloshadosztály Arad visszafoglalása után Újpanádtól északkeletre harcolt. Vitéz Sz. István karpaszományos szakaszvezető, az A-837 tábori postaszámú m. kir. 1. honvéd harckocsiezred 1. századának egyik harckocsiparancsnoka hajnali 4 óra 45 perckor Újpanádtól 4 km-re északkeletre páncélosa előtt haladva, az utat mutatta a sötétben nehezen tájékozódó járművezetőjének. Amikor fel akart szállni a harckocsira, rálépett annak sárhányójára, megbotlott és a harckocsi elé esett. A harckocsi ráfutott, szétzúzta a bal felső lábszárát, a bal karját és törzsének bal oldalát. A beálló belső vérzés következtében aznap 9 óra 45 perckor elhunyt.
Mivel az eset hadműveleti területen, sőt, éppen harccselekmény közben történt, a szakaszvezetőt hősi halottá nyilvánították.
A szerencsétlenül járt páncélos katonát még aznap 16 órakor végső nyugalomra helyezték az újpanádi temetőben. Sírja az első sorban a harmadik volt. Csak remélhetjük, hogy talán még megvan.

Ügyiratozás közben ma ismét gyöngyszemre leltem. A Honvédelmi Minisztérium 1948 júliusában bekérte a Földművelésügyi Minisztériumtól a mezőgazdasági területeken akkor még meglévő második világháborús erődítési elemek adatait. A beérkező adatokat összesítő ötoldalas jegyzék első oldalát az alábbiakban közlöm.
(Az országra vonatkozó teljes anyag csak a www.ww2hunhistory.org kutatói szekciójában elérhető a jogosultak számára.)

Tegnap Tatán jártam, a Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandár Harci Támogató Zászlóalja kedves meghívásának eleget téve. A Harckocsizók Napja ünnepi rendezvényén vettem részt, amelyről bővebben itt olvashatnak:

A meghívást ezúton is még egyszer tisztelettel köszönöm!

Ma ügyiratozás közben ismét egy nagyon érdekes dokumentumra bukkantam. A székesfehérvári 2. honvéd kerületparancsnokság 1946. január 25-én az alábbi jelentést küldte a Honvédelmi Minisztériumnak:

“[...] M. Lajos bicskei állomásfelvigyázó bemondása alapján, a 214. bevonulási központ parancsnokság az alábbiakat jelenti.
1944. évi október hóban a bicskei állomáson szovjet repülőgépek felgyújtottak 4 vagon vegyes lőszert. Akkoriban szakközegek megállapították, hogy ezen lőszer között több mustárgázzal töltött tüzérségi lövedék is volt. A mentési munkálatok alkalmával gázfertőzés következtében több német katona meghalt. A roncsokat annak idején gumiruhás emberek távolították el és a helyét fertőtlenítették.
A robbanás alkalmával nagy mennyiségű lőszer a környező településre hullott anélkül, hogy felrobbant volna. Ezek a lövedékek jelenleg is az állomás környékén feküsznek. Tekintettel arra, hogy a szétszórt lövedékek között gázgránátok is lehetnek, a kerületparancsnokság gumiruhával nem rendelkezik, kérek Bicske vasútállomásra ezen lövedékek összegyűjtésére és megsemmisítésére egy, a gázgránátokhoz értő műszerész járőrt kirendelni.”

A fenti adatokat ellenőriztem korabeli forrásokban is. A m. kir. Honvéd Vezérkar Főnöke Központi Szállításvezetőség naplója szerint az eset valóban megtörtént. 1944. október 12-én 14 óra 20 perckor repülőgépek gépágyú- és géppuskatűzzel támadták a bicskei vasútállomáson éppen rakodó lőszervonatot. Október 17-én azt jelentette a bicskei vasútállomás, hogy “a IV. vágányról még el kell távolítani a fel nem robbant bombákat [sic] és fertőtleníteni kell a mustárgázzal fertőzött földet”.

Azért tartottam érdekesnek a fenti eset közlését, mert a második világháborúban vegyi harcanyagok szándékos bevetése ugyan nagyon ritka volt, de ilyen anyagokkal összefüggésben sajnos több súlyos baleset is történt.

Kedves Mindenki!

A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum “Hadtörténelmi Délutánok” sorozata 2009. június 13-án, szombaton 13 óra óra 30 perckor folytatódik a Hadtörténeti Intézet és Múzeum (1014, Budapest, Kapisztrán tér 2-4.) II. emeleti “Tóth Ágoston” termében.

Ez alkalommal jómagam tartok előadást “Célkeresztben a ‘007′: Michael Wittmann SS-Hauptsturmführer halálának harcászati körülményei” címmel.

Az előadást szokás szerint vitafórum követi.
A belépés továbbra is díjtalan.

Mindenkit sok szeretettel várunk!

Üdvözlettel:
Számvéber Norbert

Idén ősszel jelenik meg “SS-páncélosok Normandiában” címmel új kötetem, amelyből a Kedves Olvasó a német 12. SS-páncélosezred és a 12. SS-páncélvadászosztály 1944. évi normandiai harcainak történetét saját, eredeti hadinaplóik alapján ismerheti meg. A legtöbb adat más külföldi vagy hazai publikációban még nem jelent meg.
A kiadvány mintegy 180 oldalon, 45 fénykép, 7 igen részletes térkép és számos eredeti dokumentum és korabeli vázlat segítségével vázolja majd fel az eseményeket.
Aki vételi szándékát 2009. augusztus 1-ig írásban jelzi, a könyvet a kiadó jóvoltából 1500 Ft-os kedvezményes áron vásárolhatja majd meg a megjelenés után. Tehát semmit sem kell előre fizetni, csak jelezni a vételi szándékot a következő e-mail címen:

szamvebern kukac mail pont datanet pont hu

Üdvözlettel:
Számvéber Norbert

Addig is egy újabb részlet a kötetből:

1944. augusztus 22.

12/I. SS-páncélososztály:

17. számú hadinapló-melléklet

12. „Hitlerjugend” SS-páncéloshadosztály Helyben, 1944. szept. 19.

12. SS-páncélosezred/4. [század]

Harctudósítás 1944. VIII. 22-ről

A század a „Jürgensen” harccsoportnak volt alárendelve és 7 Panzerkampfwagen V-tel le Buisson-nál biztosított azzal a feladattal, hogy tartóztassa fel az ellenséget, kösse le és állását csak parancsra hagyja el.

Az ellenségről megállapították, hogy előrenyomulóban van délről észak felé, Gaillon irányában. 9 óra körül egy ellenséges[1] páncélos-felderítő [osztag] közelítette meg a századot. Jól vezetett tűzzel itt 3 ellenséges harckocsit lőttünk ki és a többit elfordulásra kényszerítettük. Nagyjából egy óra múlva ismét 6 ellenséges harckocsi közeledett, amelyből ötöt lövéssel felgyújtottunk, a hatodik pedig mozgásképtelenül állva maradt. E vereség miatt az ellenség páncéltörő ágyúkat húzott az erdőszélre és egyenként módszeres tűz alá vette harckocsijainkat. Ehhez járult még mintegy 30 vadászbombázó, amelyek egymást váltva támadták a saját páncélosainkat. Ez idő alatt állásunk heves tüzérségi tűz alatt állt, amelynek következtében egy harckocsit kilőttek és egy másikat pedig mozgásképtelenné tettek.

14 óra tájban kelet felől ellenséges harckocsikat észleltünk, amely később egy erős páncélozott köteléknek bizonyult. Az ellenség itt 70 harckocsival, 50 lövészpáncélossal és 100, gyalogsággal megrakott tehergépkocsival átkarolva támadott nyugat és északnyugat felé. A század ez alatt szakadatlan ellenséges tüzérségi és csatarepülő-tűzben állt.

A század 14 óra 30 perckor erősítésként még egy Panzerkampfwagen V-öt kapott.

A legnehezebb feltételek ellenére rövid időn belül 8 ellenséges harckocsit, 5 lövészpáncélost és 2 tehergépkocsit lőttünk ki. Az ellenség itt a legsúlyosabb véres veszteséget szenvedte el. Az ellenséges harckocsik, tüzérség, páncéltörő ágyúk és vadászbombázók tüze 3 saját [harc]kocsit kilőtt és egy harckocsit mozgásképtelenné tett.

A század már csak 2 bevethető harckocsiból állt, amelyek viszont már nem tudták magukat tartani, mivel minden oldalról lőtték őket, és a bekerítésük veszélye fenyegetett. A támogatásul bevetett gyalogság már visszavonult, így a további kitartás nem volt többé lehetséges.

Este a század 2 újonnan odairányított Panzerkampfwagen V-tel új állást létesített Heudebouville-től délnyugatra.

Eredmény: 16 harckocsi, 5 lövészpáncélos, 2 tehergépkocsi, mintegy 50 halott

Veszteség: egy halott, 8 sebesült

Végleges veszteség harckocsikban: 6

Egyéb veszteség: 1 Panzerkampfwagen V

Pohl hadnagy és megbízott századparancsnok

[1] Az amerikai 5. páncéloshadosztály egy harccsoportja.